Ady EndreApró, véres balladák
Az előadás hossza: 90 perc szünet nélkül
- november 6. 19:00
Az előadás után megnézzük, mit rejt a takarás. Az a sötét és varázslatos hely, ahová csak a színészeknek és a műszaknak van bejárása, most előttünk is megnyílik. Ha elég szerencsések vagyunk, láthatjuk hogy pakolják el az apró véres kellékeket, de az biztos, hogy a közös játék senkit sem sodor veszélybe.
***
„Nincsenek véges történetek. Az emberek elmúlnak, de a cselekedetek nem. Örökös egy folyás az élet. Bajos volna hát belátni, s mi gyönge szemű emberek ezért aprózzuk föl esetekre. Ígyen csináltunk a nagy folytonosságból kis történeteket. Ígyen törik az élet nagy harmóniája az emberek ajkán mesékre, csodákra, szenzációkra, anekdotákra, vígjátékokra, regényekre és tragédiákra. Kicsi dolgokra nagy kórusok helyett. Kár, kár. Legalábbis meg kellene próbálni összeláncolni a történeteket. Hiszen ezek a történetek egymásból folynak." részlet Ady Endre Végtelen történet c. novellájából
Ady novellái a köztudatban mindmáig nem foglalják el azt a helyet, amely őket nemcsak szerzőjük, hanem ön-értékük révén is megilletné. Az inkább anekdotikus elbeszélésekhez szokott olvasóközönség annak idején nem vette észre bennük a lélekrajz tragikus mélységét, az éles megfigyelésekből fakadó belső történeteket és a szerző egyszerűsége mellett, egyénien színes, markáns nagy kifejezőerejű prózai stílusát. Ady költészetéből a ballada tulajdonságai jöttek át novelláiba. Ott váltak formákat megalapozó tényezőkké. Esztétikai hatásukat a nyelvi tömörítés elszánt indulata teszi. Jellemző rájuk az elbeszélő próza határait is áttörő mese-tömörítés, olyan szűkszavúság, amely mégsem kelt hiányt. Horváth Csaba és a Forte Társulat ezt a szűksavúságot bontja ki és ábrázolja saját színházi nyelvén keresztül. Gesztusokkal, mozdulatokkal emeli ki Ady humorát és éleslátását, lelki mélységeit és a korra jellemző társadalmi és szociográfiai sajátosságokat. Ezekben a történetekben a két legerősebb hang, a kortárs magyar valóság ábrázolása és a saját életéből feltoluló emlékek szubjektív színezetű önvallomásai. Ady ezen írásaiból szinte egész fiatalkorát rekonstruálni lehetne, különösen gyermekkorát és az iskolai éveket. Kora Magyarországának morális válsága is érzékenyen tükröződik novelláiban. Önmaga tudatosan vallotta „Hiszek abban, hogy az igazi zene, az igazi dal onnan száll, ahol már a halál a birtokos úr.”
Az előadás Lukács Miklós, a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott cimbalomművészének zenéjére épül, aki a kortárs zene, a jazz és a különböző népek népzenéinek ötvözetéből olyan egyéni és emelkedett hangzású muzsikát komponál, amely szerves alkotóeleme a készülő előadásnak. A színészek játéka és az élő zenei jelenlét a kortárs színház nyelvén kelti életre Ady Endre, a nagyközönség számára ismeretlen és sok titkot rejtő novelláit.
- jelmeztervezőBenedek Mari
- szövegkönyvFöldeáki NóraHorváth Csaba
- zeneszerzőLukács Miklós
- fényPayer Ferenc
- zenészLukács MiklósOrbán GyörgyGyárfás Attila
- rendezőasszisztensGarádi Gréta
- produkciós vezetőTrifonov Dóra
- produkciós vezető a bemutatónLáposi Réka
- rendezőHorváth Csaba
Közreműködik: Lukács Miklós Cimbiózis Trió (Lukács Miklós – cimbalom, Orbán György – nagybőgő, Gyárfás Attila – dob
****
Ehhez az előadáshoz a Rakpart3 előkészítő és feldolgozó foglalkozást kínál 16 éven felüli osztályoknak, csoportoknak.
Milyen az a világ, amelynek a hiány az alapja? Hogyan épülhet valami egész a töredékekből, mi az a rejtett, zenei szerkezet, ami mégis összeköt minket? Ady Endre novelláival keressük a válaszokat.
A felkészítő foglalkozáson abba a világba merülünk bele, melyben „minden egész eltörött”. Azt keressük, mi lehetett ez az egész, mi maradt utána, milyen életutakat, sorstöredékeket hagyott hátra. Milyen skatulyákba kényszeríti a társadalom az embert. Hogyan határoz meg minket az, amilyennek mások látnak.
A feldolgozó foglalkozáson azt keressük, mitől is tud ennyire aktuális és kortárs lenni Ady a novelláiban.
A foglalkozások középiskolások számára ingyenesek, az előadásokra kedvezményes jegy váltható.
Drámatanárok: Szivák-Tóth Viktor és Hodászi Ádám
További információ, foglalkozás-időpont kérhető a rakpart3.szkene@gmail.com e-mail címen vagy a 06.20.263.4229-es vagy a 06.30.387.7247-es számon.
***
Támogatók: Veszprém-Balaton 2023 - Európa Kulturális Fővárosa, NKA
- Mozdulat-mesékTölli Szofia, art7.hu, 2021. augusztus 18.
- RácsodálkozásNánay István, revizoronline.hu, 2022. február 25.
- Apró, véres balladák lúzerekről (Ady nyomán)mezenéző.blog.hu, 2021. augusztus 5.
- Az érdekes VazulSisso, Magyar Narancs, 2022. február 16.
- Falábú AdyPásztor Máté, prae.hu, 2022. március 7.
- youtube