Tasnádi IstvánA fajok eredete
Nézőművészeti Kft.
Szkéné
A színészek improvizációinak felhasználásával írta: Tasnádi István
16 éven felülieknek!
Az előadás hossza: 90 perc szünet nélkül
- december 2. 19:00
- december 9. 19:00
„Zoltán filmes. Legutóbbi munkáját százezer szempár nézte végig – ritka siker egy önnön művészetében a legenyhébb kompromisszumra sem képes alkotótól. Igaz, filmje egy csirkefarmon okoz velőtrázó és tojást eredményező sikert. Következő könyve, amely a fajok eredetén keresztül az emberiség pusztulásának vízióját vetítené a vállalkozó kedvű nézők elé, máris a producer előtt hever, aki milliós csirkenézettségben gondolkodik, meg abban, hogy lehet Zoltán alkotását még (csirke)nézőközpontúbbá tenni." Ugrai István, 7óra7.hu
Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkoztunk, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. Az emberi faj kezdetben molekuláris szinten létezik, majd egyre magasabb anyagi szinten szerveződnek, mígnem röpke néhány milliárd év elteltével létrejön a Szellem, és közvetítő anyaga a Nyelv, melynek segítségével az addig gesztikus történetmesélést felváltja az élet létrejöttének verbális elbeszélése.
- jelmeztervezőPapp Janó
- munkatársGyulay EszterMátis InezMervel Miklós
- munkatársHodászi Ádám
- munkatársKálmánchelyi Zoltán
- rendezőDömötör Tamás
- Videóajánló
- Nem művészet, csirkeNagy Gergely Miklós, revizoronline.hu, 2010. szeptember 21.