Az evőeszköztartó is lehet hangszer
A Farkasszemben olyan színpadi előadást jelenítesz meg, amelyet korábban még nem láthattunk. Műfajilag nem is könnyű meghatározni. Kísérletező típus vagy?
Dzsesszzenészként és ütőhangszeresként nem hiszem, hogy lenne más választásom. Ebben a műfajban különösen nagy hangsúlyt kap a nyitottság, a kreativitás és az útkeresés, ezek nélkül kiüresedik és értelmét veszíti ez a zene. Egy ütősnek pedig mindenből zenét kell tudni csinálni, a leghétköznapibb, legprofánabb dolgokban is ott van a ritmus. Amúgy a dzsessz és az ütőhangszerek párosításából is következik a kísérletezés, hiszen ezeknek a hangszereknek nincs igazán mély, messzire nyúló tradíciója ebben a műfajban.
Dés András kivel néz farkasszemet?
Elsősorban természetesen magammal. Egy ilyen hosszú és magányos alkotói folyamat önkéntelenül is a szembenézésre, az összegzésre kényszerít azzal a rengeteg információval, amit az elmúlt 15 évben felhalmoztam. Amikor az ember ismeretlen területre téved, az egyik legizgalmasabb feladat lebontani a sok rutint, a megkövesedett sallangot. A darabban amúgy farkasszemet néz művész a közönséggel, többség a kisebbséggel, mester a tanítvánnyal, egyén a tömeggel vagy ember az Istennel. Úgy érzem, a világ, amiben élünk, az iszonyatos tempó, a ránk zuhanó információk kezelhetetlen tömege, a közélet viharossága amúgy is nap mint nap önvizsgálatra kényszerít bennünket. A szélsőséges, gyorsan változó környezetnek köszönhetően muszáj folyamatosan újradefiniálni saját magunkat, vagyis farkasszemet nézni önmagunkkal és a környező világgal.
Amikor a színpadon vagy, hogy látod magad kívülről: színésznek vagy zenésznek?
Zenész vagyok akkor is, amikor színházasdit játszom, de az előadóművész a legpontosabb kifejezés arra, amit csinálok. A zene az alapvető nyelvem, de a Farkasszemben színházi eszközökkel is operálok. Ezek az eszközök bizonyos esetekben segítenek konkretizálni mindazt, amiről az adott jelenet szól, bizonyos esetekben bővítik az asszociációs lehetőségeket a közönség számára. Az előadást végigkíséri a játék zene és színház között, hol az egyik, hol a másik kerekedik felül. A végén pedig remélhetőleg győz a közönség.
