Jó napot, harapok!

- Miért érdekelnek téged a zombik, a „zombiság"?
- Gyerekkoromban sokszor játszottunk „zombisat". Persze amikor eljött az este, a lefekvés ideje, már más volt a helyzet. Amikor minden lecsendesedett, és a képzeletemben minden felerősödött, félni kezdtem. A zombik életre keltek, és ezután nemigen mertem kimenni vécére. Gyerekként csak az ijesztő dolgok érdekeltek belőle, az öldöklés, a harapás, a vér... Ma már táncosként az érdekel, hogy mi ez az állapot, hogy tudom megjeleníteni, milyen belebújni a zombi bőrébe, hogy mozdít engem, és hogy mozdítom én őt.

- Hát a vámpírok?
- Vámpírok? Hűha! Az teljesen más világ. A vámpírok lehetnek okosak és bölcsek. Nagyon sok mindenre képesek. Ha lehetne választani, akkor inkább vámpír lennék. Szeretem a vámpíros filmeket annak ellenére, hogy egyik rosszabb, mint a másik. Kivétel ez alól azEngedj be című svéd film, és a másik nagy kedvencem az 1922-ben készült némafilm, aNosferatu. Azt hiszem, ha vámpír lennék, akkor most fognám magam, és elrepülnék egy olyan országba, ahol lehet kapni vega brownie-t...

- Korábban Egyed Bea és Szitás Balázs közreműködésével készült a Dracula. A Helló, Zombi! folytatásnak tekinthető?
- Egyáltalán nem. Ez eszembe sem jutott. Nagyon szerettem a Dracula-előadásomat, melyet sajnos csak pár alkalommal játszottunk. Mai napig sajnálom.

- Miért lett témád Dracula, s miért a zombi?
- Mert izgat ez a létállapot, s mert szeretek borzongani. Ebben a koreográfiában azt igyekszem bemutatni, hogy milyen az az állapot, amikor nincs egyéniségünk, karakterünk, identitásunk. Mikor körülbelül egy évvel ezelőtt elkezdtem erre az előadásra próbálni, még nem lehetett tudni, hogy a világban olyan események fognak bekövetkezni, melyek ezt a témát sajnos más módon is aktuálissá teszik...

- Mire gondolsz pontosan?
- A menekültek helyzetére.

Az interjú teljes terjedelmében a tánckritika.hu-n olvasható...