"A mocsok ködöt színi, levegő helyett”

- Nem istenkísértő vállalkozás Szép Ernő naplószerű prózai művét, az Emberszagot színpadra vinni?

- Általában kétféle alapanyaggal kísérletezik az ember: vadonatúj drámai művekkel, vagy jelentős klasszikus drámaírók munkáinak újrafeldolgozásával, újabb nézőpontot keresve. Mostani divat, és ez számomra igen kedves, hogy az alkotók visszahelyezik a színházi előadást az epikába, vagyis igyekeznek elmesélni egy történetet, illetve bemutatni az elmesélő különböző viszonyait, például a figurákhoz fűződő kapcsolatát.

- Ennek a folyamatnak milyen a viszonya a mához?

- Olyan, mintha a mai utcaemberének történetét röviden, szkeccsszerűen dramatizálnám. Ha kicsit is figyelünk, villamoson, autóbuszon az emberek hétköznapjairól szóló „dramoletteket” csíphetünk el. Kitűnő karaktereket adnak az elbeszélők azokról, akikről épp szó van, úgyszólván tódítják az eseményeket. Engem régóta izgat, hogy miként lehet úgy történeteket elmesélni, hogy közben kilép az ember a mesélő szerepéből. A „főmondatban” benne marad, de a „mellékmondatban” érdekes karaktereket ábrázol.

A teljes interjú a Népszavában olvasható...