Az egymáshoz való viszony

Revizor: A veled készült beszélgetésekből tudom, csoportos szereplőként kezdted a pályát. Hogyan is lettél színész?
Mucsi Zoltán: Színházzal a Kőtövis nevű amatőr együttesben kezdtem foglalkozni, ahova egy barátom vitt le – ez a Szolnoki Kőolajbányász irodalmi színpada volt. Egy kulturális küldetéstudatos helyi újságíró, Trömböczky Péter vezette. Általában évente egy előadást készítettünk, illetve a cég ünnepségein léptünk fel műsorral. És mert Trömböczky írt például az algyői gázrobbanásról egy dokumentarista darabot, azt is színre vittük. Az a fajta ember volt, akivel nagyon lehetett beszélgetni, ami a színházcsináláshoz elég jó alap. Két évet töltöttem ott, szerettem csinálni és biztattak is, úgyhogy amikor a szolnoki színház segédszínészi hirdetést adott fel, jelentkeztem. Egyébként mielőtt ’79-ben odakerültem, hírlapkézbesítőként négy órás állásban háromezer-hatszáz forintot kerestem, segédszínésznek pedig kétezer-egyszázért vettek fel. Megéreztem a pénz szagát. Az első két–három évem ámulattal telt, de éreztem, hogy kicsiket lépek előre. Egy mondatból lett hat meg tizenkettő, majd nagyobb szerepek is a tizenöt év alatt – az első főszerepet Szurdi Miklós rendezésében az Emil és a detektívekben kaptam. Aztán azokkal dolgoztam, akik a társulathoz jöttek pár évre: Csizmadia Tibor, Fodor Tamás, Taub János és mások.

R: Ezután jött a Bárka, majd a Krétakör. Ahogy visszagondolok, sok munkához meríthettél abból a közegből, ahol felnőttél.
MZ: Nyilván mások a tapasztalataim, mint annak, aki Budapesten nőtt fel. Bár nem éltem mélyszegénységben, de Abonyban azért nem a ragyogást és nem a csillogást láttam. Rengeteg dolgot, amit egy színésznek tudni kell, a vonatkozó elméleti tudásból is meg lehet tanulni, de a pályánkon az empátia a legfontosabb. Talán éppen azért csap szét engem a menekült-ügy, mert pontosan tudom, milyen mozzanatai vannak a kiszolgáltatottságnak. Hogy háború elől menekül valaki vagy a nyomorból, nincstelenségből, teljesen mindegy. Én nem szeretném megélni és nagyon értem azt, aki ugyancsak nem szeretné. Persze nem gondolkodom ezen, hogy miért az érdekel a színházban, amivel foglalkozom, de most, hogy kérdezed, igen, talán ahhoz lehet a tapasztalatoknak köze, hogy mitől lesz egy elvileg mocsok, szemét figura mégiscsak sokszínűbben megragadható.

A teljes interjú a revizoronline.hu-n olvasható...