„Látjuk, hogy a közönség hazavisz magával valamit”
interjú Mészáros Sárával
Hogyan találtátok meg egymást a darabbal?
Úgy tudom, hogy Háy János két novellát ajánlott Bérczes Lászlónak, az előadás rendezőjének, aki végül A halottember mellett döntött. Lacival már négy éve dolgozunk együtt Kaposváron, így nem is igazán kellett keresgélni. Nem titok, hogy nagyon megszerettük egymást mind emberileg, mind szakmailag, csak jókat tudok mondani a közös munkáinkról. Éppen ezért nagyon örültem, hogy ismét lehet egy közös projektünk, és bár természetesen voltak harcok, úgy érzem, mindent megért.
Milyen érzéseket ébresztett benned A halottember első olvasásra?
Elsőként nem a novellával, hanem a szövegkönyvvel találkoztam, de mindkettő olvasásakor éreztem azt a feszültséget, ami a későbbiek során sokáig problémát okozott nekünk. A novella ugyanis röviden és tömören mutat be egy eseménysorozatot a narrátor szemén keresztül, míg a színpadi szöveg nézőpontot vált: maga az asszony bontja ki a saját gondolatait. Emiatt nagyon hosszan tűnődtünk azon, hogy hol vagyunk, ki is ez a nő pontosan, és csupán a bemutató előtti napokban éreztük a felszabadulást, azt, hogy ezt valójában el kell engedni. Nem kell konkretizálni semmit, lehet ez a nő akár a börtönben, akár a bíróságon, az sem számít igazán, hogy bolond-e, vagy sem, egyedül az a fontos, hogy az ő szájából is el kell hangoznia ennek a történetnek.
