TANÁROKNAK
Kedves Tanárnő/Tanár úr!
Örömmel értesítjük, hogy a Szkéné Színház a 2019/2020-as évad őszén indítja el Rakpart3 elnevezésű programját, mely a színházi előadások mellé kínál változatos eseményeket. A Rakpart3 rendezvényei között szerepel rendhagyó közönségtalálkozó, íróműhely, délutáni beszélgetés és vita, színházi városi séta; mégis: legfontosabb részét az egyes előadások megtekintését kiegészítő háromlépcsős programok alkotják.
A 2020-ban 50. jubileumát ünneplő Szkéné a BME központi (K) épületében működő, független társulatoknak helyet adó, nyitott szellemű befogadó színház. A családias hangulatú, dunai panorámás játéktérben olyan társulatok és előadók szerepelnek estéről estére, mint a Pintér Béla és Társulata, a Forte Társulat, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Fodor Tamás, Nagypál Gábor, Király Attila, Kaszás Gergő, Csákányi Eszter, Thuróczy Szabolcs, Bozó Andrea, Stefanovics Angéla, Nagy Zsolt és sokan mások.
Az elsősorban középiskolásoknak szóló háromlépcsős programok a színházi élmény befogadását három egymással összefüggő szakaszra bontva teszik gazdagabbá. (Toldi című előadásunkat ajánljuk az általános iskolás korosztálynak is.)
Az első lépcső egy felkészítő foglalkozás, melyet középiskolás csoportoknak ajánlunk az előadás megtekintése előtt. E foglalkozások célja a drámapedagógia eszközeit használva összegyűjteni és rendszerbe szedni a diákok előzetes tudását, és értelmezési lehetőségeket nyitni meg számukra. (Erre az előadás előtt a helyszínen vagy az előadást megelőző egy hétben az iskolában, előre egyeztetett időpontban kerülhet sor.)
A második lépcső az előadás megtekintése.
A harmadik lépcső az előadást követő feldolgozó foglalkozás, melyen együtt értelmezzük a színpadi jeleket, vitatkozunk, érvelünk, játszunk - elmélyítve és tudatosítva ezzel az előadás hatását. (Az előadás megtekintése utáni egy hétben az iskolában, előre egyeztetett időpontban.)
A háromlépcsős programban részt vevő, főként kortárs magyar szerzők műveiből készült előadások:
(Nézőművészeti Kft. - Szkéné Színház, R: Scherer Péter)
A zenés alternatív társadalomkritika műfaját választó előadás formanyelvének, humorának köszönhetően könnyen befogadható a korosztály számára. A háromlépcsős program tartalmi oldalról mélyíti a befogadást, célja, hogy reflektáltabb viszonyt alakítson ki a résztvevőkben a posztmodern média által felépített vagy közvetített sztereotípiákkal kapcsolatban.
- Pintér Béla: A Démon Gyermekei
(Pintér Béla és Társulata - Szkéné Színház, R: Pintér Béla)
Az előadás a családon belüli konfliktusokat, a szülő-gyerek viszony dinamikájának kérdését a japán nó-színház elemeit használva taglalja. A felkészítő foglalkozás bevezeti a résztvevőket a sajátos formanyelvbe, a maszkok színházi használatába, és a családon belüli viszonyokat, státuszokat vizsgálja. A feldolgozó foglalkozás a kritika személyiségre tett hatására teszi a hangsúlyt.
- Székely Csaba: Bányavakság
(FÜGE Produkció - Szkéné Színház, R: Csizmadia Tibor)
A Bánya-trilógia rengeteg humorral rajzol izgalmas és elgondolkodtató képet a határon túli magyarok helyzetéről, mindennapjairól. A foglalkozások az ideálkép és a valóság közti távolság, az élethazugságok hálói, a reménytelenségből való kiutak keresésére tett kísérletek köré épülnek. Mindeközben reflektálnak a nyelvi humorra, illetve a tragikus és komikus elemek keveredésére, arányára.
- Székely János: Caligula helytartója
(Vádli Alkalmi Színházi Társulás - Szkéné Színház, R: Szikszai Rémusz)
A darab a római birodalom kulisszái között vezet be minket egy szellemet felpezsdítő filozófiai vitába. A foglalkozások fókuszába az előadás központi problémáját is képező döntési kényszert helyeztük. Hogyan dönthetünk felelősen, ha több irányban is elkötelezettek vagyunk? A fókusz-kérdést további témaként a hatalmi játszmák és a belső értékrend kialakítása, illetve megvédése egészíti ki.
A Szkéné Színház a 2019/2020-as évadtól Szkéné Jr. Bérlet néven ifjúsági bérletet indít, melyet 20 éven aluli résztvevőkből álló, minimum 15 fős csoportoknak kínál. A 3 előadást tartalmazó bérletet a fenti 6 előadásból szabadon válogathatják össze a csoportok.
Bővebb információért keressék bizalommal a Szkéné munkatársait:
Szemerédi Fanni - ifjúsági program koordinátor
szemeredi.fanni@szkene.hu +36 20 458 9527
Ordódy Gábor - közönségszervezés
ordody.gabor@szkene.hu +36 20 384 6049