A Rozsda díszlete (2. rész)

A Rakpart3 Íróműhelyben színházról és szövegekről beszélgetünk kéthetente, 2019 novembere óta. Az írások egy része otthon születik, hosszas és elmélyült munka során, másik részük a műhely közben. Ilyenkor húsz-harminc perce van mindenkinek, hogy koncentráltan rögzítse benyomásait, ötleteit. Januárban közösen megnéztük a Rozsda avagy minden vérünk benne szárad című előadást, majd a következő találkozón annak díszletéről írtak a csoport tagjai. Mivel a koronavírus ideje alatt személyesen nem tudunk összeülni, online-szerkesztőséggé alakultunk Ady Máriával, Deres Kornéliával és Hodászi Ádámmal, hogy így tudósítsunk a műhelymunka eredményeiről.

------------------------------------

Hogyan lehetne megszámlálhatatlan bárányt szerepeltetni egy színpadon? Hogyan lehetne egy seregnyi juhot beszuszakolni egy stúdiószínházba?
Fehér nejlonzsákok. A Rozsda alkotói ezt az egyszerű, de nagyszerű hétköznapi eszközt castingolták. A továbbiakban az általuk betöltött szerepben, bárányoknak nevezem őket.
Mindenki ismeri a tanyavilágot. Elrozsdált tárgyak, életek. Összeeszkábált, kevéssé biztonságos, de praktikus eszközök. Elromlott masinák, amik mostanra az udvar közepén állnak a természet viszontagságainak kitéve, az eredeti funkciójukhoz képest teljesen más szerepet betöltve. Itt mindent hasznosítanak. Semmi sincs a szemétben, de közben valahogy mégis minden kidobásra ítéltetett. 
Ilyen helyen élnek a bárányok, vagy halnak. És leginkább halnak. Mindenhol ott vannak: a padlón, a falon, a plafonon, a kádban, a hűtőben, még a mosógépben is.
A bárányok hallgatnak, nem mozognak, élettelenek.  Hidi Boglárka

Nagyon hatásos, nagyon lepra. Beszűkült és szegény, tényleg elhiszem, hogy a világ, aminek a manifesztálódása, egy cipő eladásából nem hal éhen. A darab atmoszférája pompásan sugárzik belőle.
De van vele egy nagy problémám. Nem éreztem kapcsolatot a színészek és a díszlet között. A címhez hűen minden rozsdás, de praktikusan semmire nincs szükség. A feleslegesség lehetne a darab üzenetének a fizikai kiterjesztése, hiszen ott fent minden és mindenki felesleges. De a diszletet nem szánták feleslegesnek, láthatóan volt tervezői/rendezői szándék a színpadon megjelenő sok tárgy bevonására a darabba.
Ez a vágy a díszletben rejlő ellentmondásokkal karöltve oda vezetett, hogy a színészek interakciói a díszlettel beidomitottnak és őszintétlennek hatottak. Emiatt a kívánt hatást sem tudták elérni, a tárgyak bosszantóan civilek maradtak, és inkább korlátozták a beleélést színész és néző oldaláról egyaránt. A műanyag zsákok bár kivételt képeztek ezalól, de a bennük rejlő sok lehetőség sem kapott elég hangsúlyt. A többi tárgy valós funkciójához való ragaszkodás és a zsákok kreatív felhasználása közötti ellentét, (ami azáltal, hogy a kreatív felhasználás nem csak a szükséges bárányreprezentációból állt, még hangsúlyosabb lett) a valós jelentéstől való elrugaszkodást gagyivá tette.
Mindezek elidegenítettek a darabtól. De ez az elidegenítés, és magára hagyottság, nagy lehetőség lenne szerintem, mert még egy szinten érezteti az ürességet és rothadást.  Sonnevend Eszter

Nehéz valamit használni, ha berozsdásodik. Nehezebben vág a kés, életlenebb a balta, csúnyább a fém. Mégis használod azt az eszközt, mert használni akarod. A kívülállók nem értik, miért használod tovább azt a vacakot. Magad sem tudod, miért nem akarod elhajítani a fenébe.
Ezt az igen is, meg nem is, se veled, se nélküled lelkiállapotot tükrözi a Rozsda díszlete is. Mindegyik díszletelem egy-egy attribútum is. A szaggatott napernyő és a rozzant székek Benhez tartoznak: hiába lázad és rohan a kinti, a más, a rozsdamentes világ felé, biztonságot csak a szakadt, látszólag semmire sem használható ernyő nyújthat.
Anna sokat időzik a rozsdaette mosógépnél, amely, ha nehezen is, de azért kimos még egy adag ruhát. Amiként Anna hite és szívóssága maradékával próbálja saját létüket fenntartani. Becky pedig az elhasználódott libikókán ingadozik a gyermeki lét és a nehéz döntésekkel teli felnőttkor között. Nyikorog, csikorog a libikóka, lassan jut el egyik állapotból a másikba.
Kétségbeesést és reménytelenséget sugárzó lepukkantság jellemzi a látványvilágot. És e világ minden egyes eleméhez meghitten ragaszkodnak a szereplők. Ambivalens érzéseket keltenek a színpadot keretező, low budget bárányok. Szánalmas, megdöbbentő és gyermekien kreatív is: a nyáj tagjai kitömött vászonból, zsákokból és lepedőből összetákolt barialakok. Kissé gagyi, kissé piszkos, de az övék.  Németh Fruzsina Lilla

Poliészter-vénás zacskójuhok
Anyaméhből habot nyáladzó félliteres fémborjak
Időtálló rozsdafogó frigó koncepció
Jobbra vasterhű libikóka balra függőágy
Fekete padló, fehérlő áltetemek, a tér mégis vörös
Villanypásztor, amit oly fölösleges kerülni mégis a ‘csak hozzá ne érjek’ elsősorban
Malátafanyarú fojtogató atmoszféra
Reményvesztett töltelékgenerációk
Domesztikált vágóhídi idill
Így nem lehet létezni. 
Lajos Boglárka

---------------------------------------

A Rakpart3 Íróműhely tagjai: Hidi Boglárka, Fancsali Kinga, Fejérvári Katica, Király Krisztina, Lajos Boglárka, Németh Fruzsina Lilla, Rémai Martin, Sándor Panka, Sonnevend Eszter, Tóth Kata, Zilahy Anna

műhelyvezetők: Ady Mária, Deres Kornélia

koordinátor: Hodászi Ádám