A mi utcánk
Valahol a magyar vidéken, valamikor a múlt század végén kóválygunk ebben a többször átkeresztelt utcában, melyet hol Ságvárinak, hol Radnótinak neveztek el, bár lakói csak Görbe utcának hívják. A buszváróban plakátok mutatják a tegnap rendszerének lemeztelenített királyait és a jövő aktuális nyerteseit, de azoknak, akik itt élnek, mindez semmit nem jelent. A panelrengeteg szűk ketreceiből az elhagyott faluba visszakényszerülő lakók, a szocialista nehézipar egykori munkásai a városba már csupán segélyért járnak, ha járnak. De inkább nem járnak. Maguk elől is elbújnak soha be nem fejezett házaikba, messze Istentől, közel saját, összeguberált poklukhoz, munka és méltóság nélkül. Mi maradt nekik? A kocsma, a kannás bor, a mámor, a pultra könyöklő hülyeség, Béres szomszéd lánya. Dorogi lova, amint üvegből issza a sört.
És megmaradt az utca is, nyílegyenesen mutat mai korunk felé, ott áll még mindig, bolyongunk benne még mindig, ahogy ezekben az átokverte sorsokban bolyong Köles Feri, miként egy eltévedt antik hős a zsákutcában, miközben felmondja a Tar Sándort, a Mi utcánkat, a Mi életünket, a valóság egy nem is annyira távoli olvasatát. Azokról az emberekről mesél, akik még tudják, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában.
Köles Ferenc Jászai Mari-díjas színművész előadásában 2021. novemberében mutatták be A mi utcánk című függő beszédet a Pécsi Nemzeti Színházban, amely a Szkénében december 1-jén látható újra.
A debreceni kötődésű Tar Sándor szociografikus hangvételű elbeszélései a társadalom perifériájára szorult emberek sorsát örökítik meg. Műveiben, mint itt is, rendkívül érzékletesen és empatikusan idézi meg a vidéki munkások rendszerváltás utáni nehéz sorsát, a munkanélküliséget, az ezzel járó lecsúszást, illetve azokat a kibicsaklott sorsú, vegetációra kárhoztatott embereket, akik végzetes kilátástalanságban és nyomorban élnek. Az előadás rendezője Szabó Attila nagy érzékenységgel nyúlt a témához, kiváló társa ebben Köles Ferenc nagy energiákat felvonultató alakításával.
„Félhomály, sejtelmes zene, a színpadon szanaszét gumiabroncsok. Nyílik az ajtó, nyögés, káromkodás, betántorog Köles Ferenc, és elkezd egyensúlyozva haladni a gumikon, a feje itt-ott véres, láthatóan tajték részeg. Nem lehet nem nevetni a bénázásán, annyira jól csinálja. Aztán néhány perc múlva belénk hasít, ami például Pintér Béla előadásain oly sokszor: a darab végére könyörtelenül meg fognak fizettetni velünk minden egyes kacajért.” G. Tóth Ilda, Forbes Magazin
„A monodráma fontos erénye Köles Ferenc bravúros színészi játéka. Hihetetlen gyorsasággal vált karaktert, az „állandó jellegű anyóstól” Hesz Jancsin át a Vidák gyerekig minden figurának pontosan kitalált személyiségjegyei vannak; egy-egy mozdulatból, a hangszín, a beszédtempó váltásából pontosan érezzük, épp ki beszél, és ez akkor is így van, ha egyszerre négy szereplő diskurál a borkimérés pultja mellett. Az előadásnak remek ritmust ad Szabó Kornél Dénes nagybőgőjátéka, amely hol csak a múló időt jelzi, máskor viszont önmagában is erős atmoszférát teremt.” Seres Gerda, kultúra.hu
A MOST FESZT 2021 szakmai zsűrije a legjobb monodráma díjjal jutalmazta a produkciót, 2022-ben pedig elnyerte a Made in Pécs – az év művészeti eseménye díjat is az előadás.
