Szemtől-szemben az ifjúsági műhellyel
A Szkéné Színház ifjúsági- és közösségi programja olyan elismert művészek előadásait hozza közelebb a középiskolásokhoz, mint Szikszai Rémusz, Horváth Csaba vagy Pintér Béla. A Rakpart3 missziójáról - a produkciók formanyelvének pontosabb értéséről és az előadásokban tárgyalt problémák mélyebb megismeréséről - hosszan lehetne írni. De most a harmadik éve működő műhely drámatanárai, Szemerédi Fanni, Hodászi Ádám és Szivák-Tóth Viktor az eddigi tapasztalatokat a Black Box Stúdióval együttműködve egy-egy rövid videóban foglalták össze.
„Tíz percre mindenki megérdemelné, hogy igazán figyeljenek rá. Minden nap! Mert az odafigyelés és másik gondolatainak komolyan vétele nagyon fontos. Megerősítjük vele magunkat, ugyanakkor jobban tudunk így együtt létezni.” A drámás munka egyik alapkövéről és még sok másról is mesél Szemerédi Fanni.
„Amikor egy középiskolás megnéz egy előadást, a véleménye pont ugyanannyira érvényes, mint a kedvenc tanáráé vagy a miénk, akik tartjuk a foglalkozást. Sőt, pont ugyanannyira, mint az alkotóké. Fontos kiindulópontja a drámás munkának, hogy nem megmondani akarja a diákoknak, hogy mit gondoljanak egy műalkotásról, hanem arra ad lehetőségeket, hogy úgy kapcsolódjanak hozzá, ahogy az számukra építő.” Erről is beszél Hodászi Ádám.
„A Rakpart3 azzal a szemmel nézi a kiváló szkénés előadásokat, hogy megtalálja benne a diákok számára adódó kapcsolódási pontokat. Hogy ezeken keresztül ők maguk is alkothassanak és a játékon keresztül tudjanak meg többet a világról és saját magukról. A pedagógus számára vagy azért hasznos ez a munka, mert szakterületébe vág, a magyar - vagy drámaórák sorába jól illeszkednek a 45 vagy 2x45 perces foglalkozások - vagy azért hasznos, mert nem osztályfőnök, és szeretne jó közösséget építeni, ahol a biztonságos közegben vállalhatja mindenki a véleményét.” Többek között erről is mesél Szivák-Tóth Viktor, a műhely szakmai vezetője.
További információ:
Szemerédi Fanni: +36.20.458.9527 // szemeredi.fanni@szkene.hu