Akár Akárki
Fülszövegbe rejtve adta meg az életét meghatározó, gyerekkori traumák helyszínét Borbély Szilárd. Megrendítő és szikár eleganciája megnevezni nem engedte, mindössze egyetlen faramuci kóddá redukálta a helyszínt, az úgynevezett valóságvonatkozást, így lett a kelet-magyarországi faluból GPS-koordináta-számsor a Nincstelenek című regényhez tartozó felütésben. A mélyszegénység és a számkivetettség már-már elviselhetetlen lélekrajza és mementója a szerző tragikus halála előtt egy évvel, 2013-ban jelent meg, vált az év legfontosabb művévé, és tette Borbély Szilárdot széles körben ismert, megkerülhetetlen kortárs szerzővé. A magát lírikusként aposztrofáló Borbély a rámért sorsból sok műfajú világot teremtett. Regény, vers, színpadi mű hordozza magán a szerző összetéveszthetetlen kézjegyét, a magát összeszorított foggal megtartó, kiábrándult ember vallomásait. Precíz megfigyelései, világlátása, emberismerete színpadra kívánkozik. Ahogy a szinte élete végéig otthont és egyetemi katedrát jelentő Debrecen színháza, a Csokonai is több drámáját bemutatta, köztük a Halotti pompa című verseskötet alapján készült színdarabot, vagy 2015 januárjában – a budapesti Katona József Színház Az olaszliszkai című előadásával egy időben – az Akár Akárki című zenés-táncos-amoralitást, amit ezúttal a Szkéné tűz műsorára Horváth Csaba rendezésében, a Forte Társulat előadásában.
Borbély színpadi műfaj-meghatározásai különösek és újszerűek: szerepel közöttük teológiai-politikai revü, a görög drámát idéző, és azt keserűen megcsavaró sorstalan dráma, ami pedig az Akár Akárkit illeti, ámoralitásként definiálja azt, előrevetítve ezzel a morál, a szolidaritás, az emberség, a hit teljes hiányát. A leszámolások, kivégzések, véletlenek következményeként bekövetkező halál a középkori moralitásdrámák végletekig lecsupaszított, kifordított és kiüresedett világában jelenik meg. Ezúttal még jelzésértékűen sincs esély egyetlen GPS-koordinátára szűkíteni a helyszínt, a mai valóságot groteszkül tükröző jelenetek az egyetemes emberi állapotokat vázolják fel. Legyen szó Borbély írásaiban személyes vagy általános tapasztalásairól, gondolatai örökérvényűségükben torokszorítóan aktuálisak. Talán ez is lehet az oka annak, hogy a Szkénével éppen egy napon, november 18-án mutatja be a Nincsteleneket a dunaújvárosi Bartók Színház a Szkénéből is ismert (Rozsda, 2019 november) Horváth János Antal rendezésében.
„Az egyik legfontosabb ilyen „várakozó listás” színpadi alkotó Borbély Szilárd. Költői életműve már széles körben befogadott és elismert, elméleti, kritikai szinten is mélyrehatóan feldolgozott, ez azonban nem érvényes drámai alkotásaira. Az elmúlt másfél évtizedben, 1998-tól máig, megszületett egy titkokkal teli, jelentős színpadi életmű, két emlékezetes állomással; az 1998-as A kamera.man debreceni stúdiószínpadi bemutatkozásával, Pinczés István rendezésében. (...) 2009-ben, szintén Debrecenben a nagyszínházban került színre egyöntetű kritikai elismeréssel és visszhanggal a Halotti Pompa, amely azonban nem önálló színpadi mű, hanem Borbély Szilárd különböző költői-prózai és színpadi írásaiból Vidnyánszky Attila állította össze és rendezte, az ő sajátos, látomásos, szürrealista színpadi nyelvén. E két előadás között azonban szinte teljes a csönd a drámák körül. (Felolvasások, rádiós bemutatók, egy Akár Akárki színpadi kísérlete töri meg néha-néha a hallgatást.) Úgy tűnik, a színházak még nem találták meg a kulcsot, az érvényes beszédmódot Borbély színházi gondolkodásmódjának autentikus megszólaltatásához. (...) Öt jelentős dráma született eddig Borbély műhelyében; a már említett A kamera.man (1997), az Akár Akárki (2003–2009), a Szemünk előtt vonulnak el (2001–2010), a Szól a kakas már (2004–2010) és Az Olaszliszkai (2008–2011). Mindegyik szöveg új- és új dramaturgiákkal, új műfajokkal kísérletezik, mintha az író örökös kutatással próbálná megtalálni a számára megadatott legfontosabb színpadi beszédmódot, kifejezési formát. S ami még fontosabb: többjelentésű, többértelmű, rejtélyekkel, elhallgatásokkal, bizonytalansági tényezőkkel megalkotott szövegek ezek, amelyeknek a színpadon kell megtalálni a megvalósítás, a megfejtés érvényes módját, a szövegmegszólalás hitelességét, az adott színház adott alkotóinak válaszát, az adott konkrét térben és időben. Ahány dráma, annyi titokzatosság.” Radnóti Zsuzsa: A titokzatos Borbély Szilárd-drámák
Lenni vagy nem lenni? – Micsoda kérdés! – harsogja a kicsavart hamleti létkérdést Akárki, Borbély Szilárd Budapesten most először bemutatott drámájának egyik szereplője, hogy aztán egy-egy rövid egyfelvonásos erejéig a fogyasztói társadalom tipikus, elsősorban (kül)városi alakjai is feltűnjenek az élet színpadán, majd ugyanilyen váratlanul el is merüljenek a feledés színházi süllyesztőjében. Arcukon Akárkimaszkkal.
Az amoralitásként aposztrofált színdarabban a középkori moralitás allegorikus figurái színházi szerepekké változnak. S mint ilyenek, dramaturgiai funkcióvá redukálódnak – a szerző meghatározása szerint: „a jelenetekben három aktív cselekvő vesz részt: Beszélő, Ellenlábas, illetve Rezonőr”. Minden esetben azt tükrözik, ahogyan funkcióvá, fogyasztóvá, konzumlényekké redukálódnak e posztmodern társadalom tagjai.
A történeteket a halál motívuma köti egymáshoz. Borbély egy színházi előadás keretein belül képzeli el a „testet öltött” Halált, azaz a színház segítségével testet ad a Halálnak, és hogy a megtestesülés gesztusának hangsúlyt adjon, állandóvá teszi annak színpadi jelenlétét. A bizarr helyzet következtében folyamatosan érzékelhető az elszámolás kényszere. A szélsőséges hangulatú jelenetekben rendre visszatér a szembesülés, az élet átértékelésének motívuma. Az állandóan jelenlévő Holttest az állandóság és a ciklikusság érzetét is biztosítja. A mű folyamán több szereplőt is elér a halál: Lecsúszott Értelmiségit, akció-vadász Beteges Nőt, Tőzsdéző ügynököt, Jehova Tanúját, Banki Alkalmazottat, Pénzbehajtót és még a színházi Takarítónőt is. Akárkit.
