Egy különleges jubileum margójára
Két színházban, három előadás. 250. jubileumát ünnepli Székely Csaba Bánya-trilógiája.
Székely Csaba jellegzetes módon ábrázolja a mai erdélyi környezetet. Humor és keserűség keveredik, abszurdba hajló realista-irónikus hangvétel jellemzi. Hasonlóan az erről a vidékről származó Tamási Áronhoz, vagy Európa távolabbi sarkából való MacDonagh-hoz illetve Csehovhoz. A többszörösen díjnyertes Bányavirág című Székely Csaba-dráma folytatása a Bányavakság – majd ezt követi a trilógia harmadik része, a Bányavíz. Ugyanazon a kis erdélyi bányász-településen játszódnak, de más szereplőkkel, és más problémakörrel. A fiatal szerző, Székely Csaba a Bányavirágban az alkoholizmust, a munkanélküliséget és az ezekből fakadó öngyilkosságot állítja középpontba, a Bányavakságban mindez kiegészül a korrupcióval és az idegengyűlölettel, majd a Bányavízben a papok magatartásával is foglalkozik. 2012. március 2-án a Pinceszínházban volt a trilógia első részének a bemutatója Csizmadia Tibor rendezésében. Nem kellett sokáig várni, és már ősszel érkezett a második rész, a Bányavakság, de ezt már a Szkénében (FÜGE koprodukció) mutatta be Csizmadia vezetésével az alkalmi csapat. Az előadás egyik érdekessége, hogy Florint, a román rendőrt öten is játszották az előadásban: Széles László, Némedi Árpád, Anger Zsolt, Szikszai Rémusz és jelenleg Epres Attila.
A Szkéné-beli Bányavakság előtt két hónappal a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat is bemutatta a trilógia második részét Sebestyén Aba rendezésében. Az akkor Florint játszó Bányai-Kelemen Barna azóta már a budapesti Katona József Színház tagja.
2013-ban újra két bemutató volt Budapesten: az első részt, a Bányavirágot a Nemzeti Színház is bemutatta szintén Sebestyén Aba rendezésében, a Szkénében pedig - az egyetlen magyar nyelven játszott - Bányavizet hasonlóan Csizmadia Tibor állította színpadra. Bozó Andrea Irénke megformálásáért 2014-ben elnyerte a legjobb mellékszereplő díját mind a Színikritikusoktól, mind a Vidor Fesztiválon.
Érdekes fúzió jött létre, amikor a nemzeti színházas verzió átkerült a Játékszínbe. Bozó Andrea, aki mindhárom részben szerepel, átvette Tompos Kátya szerepét. Volt olyan nap, amikor szinte skizofrén állapotba került: délután a Játékszínben bújt Ilonka bőrébe, este pedig a Pinceszínházban. A darab mindkét helyen ugyanaz volt, de a végszavak, a partnerek kikacsintásai mások 🙂
És hogy hogy jött ki ez a furcsa jubileum? A trilógia első része folyamatosan látható a Pinceszínházban, eddig 115 alkalommal került műsorra. A második rész a Szkénében legközelebb március 11-én 83. alkalommal látható, ez lesz egyben a Bánya-sorozat 250. előadása. A harmadik részt pedig március 8-án 52. alkalommal láthatják majd a nézők.
Mindhárom produkciót Csizmadia Tibor állította színpadra. Kaszás Gergő, Bozó Andrea és Tóth József az összes előadásban szerepel, Eke Angéla és Epres Attila kettő-kettőben, Vándor Éva és Ágoston Péter pedig egy-egy részben kelti életre Székely Csaba karaktereit.