A Züfec jelenetei (1. rész)
A Rakpart3 Íróműhelyben színházról és szövegekről beszélgetünk kéthetente, 2019 novembere óta. A kényszerű össznépi szobafogság óta otthonról dolgozunk és nagyon megörültünk, hogy a k2 Színház elérhetővé tette a néhány évvel ezelőtti Züfec című előadás felvételét »»
Mindenki választott egy jelenetet, és műfaji megkötés nélkül leírta a benyomásait. A szöveg végén olvasható time code segít megtalálni az adott részt az előadásban.
-------------------------------------------
Igornak igaza is van, meg nem is
Igor, a pék a Züfec egyharmada körül megkérdőjelezi az előadás létjogosultságát. A szereplők éppen azt mutatják meg, hogy hogyan nem hagynak teret a nagyhatalmúak a fiataloknak, azoknak, akik tényleg valami újat és fontosat akarnak mondani. És akkor megjelenik Igor, a pék és feltesz egy nagyon fontos kérdést: „Egy nézőnek, amilyen például én is vagyok, ehhez mi köze?”
Először is, az Igorok valószínűleg nem nézik a Züfecet. Akikhez ez eljut, azok jellemzően azok a nézők, akik az előadás után száraz vörösbort kortyolgatva kibeszélik a félhivatalos értesüléseiket, félhozzáértéssel véleményezik a szakma hiányosságait, és elképesztően büszkék magukra, amiért ők már tudják azt, amit rajtuk kívül csak nagyon kevesen tudnak: hogy már nem csak a Nemzeti nem menő, de a Katonába vagy az Örkénybe (vagy bármilyen nagy épületbe, ahol szünettel játszanak egy előadást) járni sem elég „réteg”. Ők már beavatódtak, olyan titkokat tudtak meg, amivel most már igazán több másoknál. Persze magamról beszélek, illetve magamról is, és már megint nem Igorról. Őt ez egyszerűen nem érdekli, és teljesen igaza van.
Amit elkezd bontogatni, az egy népszínházi koncepció: olyan színház, ahol az előadások témái szélesebb rétegek érdeklődését keltik fel, és amelyeket az emberek értenek is. („Miért nem lehet előadást csinálni fontos dolgokról? Mert az van bőven. Például az oktatás. Miért nincs egy pedagógus-tragédia?”) De amit Igor szeretne, az szinte lehetetlen, láthatjuk, hogy Magyarországon gyakorlatilag nincsen olyan népszínház, aminek a műsora igazán igényes, és ahol fontos társadalmi kérdések merülnek fel. A másik lehetőség az, amit a k2 választott, hogy olyan művészszínházat csinálnak, ami önmagára reflektál. Valami hasonlót akart Pintér Béla is az Ascher Tamás Háromszéken-ben: górcső alá vette a saját környezetét és paródia tárgyává tette. Amiben viszont különbözik a két előadás, az az, hogy a Züfecben nem Valakiről van szó, hanem mindenki számára ismerős típusokról, így felesleges belebonyolódni abba, hogy kit takarhatnak az orosz nevek. A Züfecben ezen kívül van még valami nagyon fontos: kiutat mutat, felvázol egy alternatívát. Nem tárja szét tehetetlenül a két kezét, hanem igenis küzd, és hisz magában. A fiatalságban és a saját erejében. Ezért még sincs teljesen igaza Igornak, a péknek. A Züfec persze „réteg”, de nem elitista. Éppen az elitizmus ellen küzd. Zilahy Anna 00:44:13 - 00:48:20
Előfürdő-küszöb
Egy rekettyés mögé bújt alak, Rudolfi, a bolondnak titulált szereplő, aki körül hirtelen lebomlik a negyedik fal és megriad a sötétben tétlenül ülő embertömeg láttán. Makszudovtól, a kortárs írótól kér segítséget, hogy kommunikálni tudjon a nézőkkel, ám Makszudov a darab színházának négy fala között él.
„Nem jó! Nem hisz benne! Vegye már egy kicsit komolyabban!” - mondja Rudolfi, Makszudovnak. De mégis hogyan lehetne komolyan venni azt, aki elrejtőzik azoktól, akiket nem ért? Nem könnyű bízni más képzelődéseiben, erre alapozott döntéseket hozni. Ám a színház mégiscsak ebből él. Pár ember fantáziájának és kreativitásának megalkotásával próbál gazdaságilag, materiális szinten fenntartani egy állami intézményt. Makszudov hite nem tud kapaszkodni Rudolfi képzelőerejébe, már a Kortárs Színházban sem hisz annyira, mint amennyire reményekkel telve lépett be kapuin, saját drámájával.
Önzőség-e az érvényesülés vágya? Önzőség az, ha Makszudov csak a művészeti titkárság, vagy ahogyan a színház emberei közt emlegetik, az előfürdő megtalálása miatt segít Rudolfin. “Bocsánat a zavarásért... Hadd tolmácsoljam egy kedves barátom három kérdését...”: nehezen hiszünk a szereplőknek. Túl sok már a „kedves barát”, akik igazából az egyén céljához vezető út akadályai. Profin művelik a rendszert, amiben nyakig benne ragadtak, nehezen lehet kibújni a felelősség alól, hogy változást vigyenek végbe. Változást vigyünk végbe, hiszen, ha eddig nem érezte a néző, hogy ne lenne részese a történteknek, akkor most kitisztult a kép, vele teljes a darab. A darab, ami félig játék, félig meg komolyan kell venni, hogy egyik fele sem játék.
Rudolfi kérdései a nézők felé humorosak. „Mit néznek? Meddig nézik? Miért nézik? Miért nem csinálnak semmit?” Nem érdemes válaszolni rájuk, főleg nem egy rekettyésnek. A sötét nézőtér, a Makszudovot megtestesítő színész hangsúlyai és az interakciótól való félelem mégis elgondolkodtat, vajon bármelyikünk tudna-e válaszolni ezen egyszerű kérdésekre, ha közösen elhisszük, ezek nem általános kérdések, amiket a színlap és a színházi etikett segítségével meg lehet válaszolni.
Képzeljenek el egy előfürdőt haláluk után, mielőtt a mennybe vagy a pokolba lépnének. Előfürdő, ahol a víz eldönti, kiről mennyire sikerül lemosni a felhalmozódott szennyeződéseket. Miközben egy hasas pasas, síppal a nyakában kérdez az életről, hogy „Mit? Meddig? Miért? Miért nem?”, aztán eldől és ezen múlik a halál utáni lét. De ne higgyenek nekem. Csak vicceltem. Bár nem nevetünk rajta, mert nem vicces. Tóth Kata 00:58:05-00:58:56
11. szerep
(Züfec szerepválogatás színészekre)
Heló.
-Jó napot kívánok! Vágjunk is bele rögtön. Mondom az alaphelyzetet: balra a Néző, a Züfec előadás Nézője. Jobbról jöjjön! Megvan? Remek. Három, kettő, egy. Mehet!
(csend.)
-Jól van. Segítek egy kicsit, rendben? Segítő kérdések. Megy: Ki maga? Vagy mi maga?
Én egy Emil vagyok.
- Nagyon jó! Imádom az Emileket! Meséljen még! Próbálja velem elhitetni! Milyen Emil ön? Mit dolgozik, kedves Emil?
Leveleket kézbesítek. Postás vagyok. Magyar Posta. Itt is szoktam szórni.
-Szórni?
Leveleket.
- Áh, értem. Akkor ez ilyen postás duma. Hát örülök, hogy itt van! Mi is a problémája?
A probléma az, hogy sosem lehet tudni, mit gondolnak rólunk azok, akik megírnak. De mi gondolhatunk róluk valamit! Igen-igen! Elárulok magának valamit. (bizalmasan) Én rögeszmésen azt gondolom, hogy Ők maguk sem tudják sokszor, hogy mit írnak. Hovatovább, nemhogy nem tudják, hogy mit írnak, de mi van akkor, ha nem is ők írják? Persze ők írják, fizikailag. Én a szellemi megírásra gondolok! A szellem vezeti a kezet. Na de mi a szellem? Vagy mondhatnám, ki a szellem? Ezt is most én mondom, nem? Tyúk vagy a tojás. Érti.
- (furán néz, nem érti) Na mindegy, folytassa kérem!
Szóval, én alapjáraton egy Emil vagyok, aki lehetne akár egy Néző is.
- Zseniális! Szerep a szerepben! Folytassa!
(magában) Hol is tartottam? (fent) Áh, igen, megvan már! Szóval, a kérdés, hogy egy nézőnek, amilyen én is vagyok, ehhez az egészhez mi köze? Most egy példa. Hatalmas a szmog. Egyre nagyobb. A statisztikákat már nem is merem nézni. Én több évtizede biciklis postás vagyok. Napról-napra az egészségemet kockáztatom azért, hogy az emberek megkapják a leveleiket. És mi a hála? Semmi. Azt sem tudják, ki vagyok. Teljesen természetes nekik, hogy ott van a levél. Időben, a helyén, sértetlenül. Én meg csak tekerek tovább az SO2-ben, mint egy idióta, és ezek még képesek inkább ímélben kérni a számlájukat, nehogymár legyen valami munkája a szerencsétlen postásnak. Tudom ám, ez az egész most egy kicsit ellentmondásos. De lényeg a lényeg, nekem mégsem jut eszembe az, hogy összehívok pár száz embert a Magyar Postára, és akkor így nekiállok sajnáltatni magamat két órán keresztül, hogy brühühü, tüdőrákos leszek. Írta és rendezte Emil, a postás.
- Haha! Nagyon jó, nagyon jó! (közben mutatja, hogy folytassa)
Én tényleg nem értek a színházhoz. Én "civil" vagyok, ahogy szoktak ezzel poénkodni.
- Várjunk csak, várjunk csak! Most akkor maga egy Civil szerep? Vagy egy „Emil, aki lehetne akár egy Néző is” szerep a szerepben?
Alapjáraton egy Emil vagyok, aki lehetne akár egy Néző is, aki lehetne akár egy Civil is.
- Zseniális! Három síkon párhuzamosan mozgó szerep! Folytassa, folytassa, ahol abbahagyta!
Én csak azon gondolkodom, hogy a művészek miért nem csinálnak olyan előadást, ami a normális embernek is fontos? Például a környezetszennyezés, korunk legnagyobb problémája. Ebből miért nem csinál senki semmit? Miért nincsenek olyan drámák, mint A Föld tragédiája, vagy A Nejlon nevet a végén. Nem tudom. Szmog doktor rendel. Vagy lehetne olyan dolgokról is előadásokat csinálni, amiről egyébként sosem szoktak. Szolidaritást vállalni az igenis nélkülözhetetlen, de keveset emlegetett emberekkel. Nem feltétlenül egy újabb tragédiára gondolok, lehet akár humoros előadás is. Nálunk például bent a postán szoktak vicces dolgok is történni. Elkeverednek a levelek, ide-oda tapadnak a borítékok. Tessék, Postás-vígjáték egy felvonásban, szünet nélkül. Mindegy.
- Emil, hát, mit is mondjak? Én el vagyok ájulva!Elkeverednek a levelek! Zseniális! Ráadásul egy felvilágosult szerep! Maga csodálatos! Végre egy egyszerű szerep ebben a darabban. Közel van hozzám, a Civil Nézőhöz. Értem, hogy mit beszél. Nem érzem magam kellemetlenül. Nem feszengek, hogy értek-e minden poént. Erősnek érzem magam, miközben hallgatom Önt, Emil. Azt érzem, hogy én is számítok. Jó, hogy itt vagyok. Közösséget, mondhatnám közönséget vállal velem. Ha érti… Köszönöm! És ezek az új ötletek a végén. Most azonnal hívom az írókat, hogy Ön kell a Züfecbe, és azonnal elkezdek egy színészt keresni magára.
(tárcsázik, kicsöng)
- Haló?! Igen-igen, én vagyok az. Figyelj, szerintem megtaláltuk! Emlékszel a 11. szerepre? Igen, hallod zseniális! Annyira kész van, össze van pakolva! Egyéni problémafelvetés, egyedi gondolatok. Engem megfogott. (Szünet, hallgat) Aha, aha, értem. (letörve) Akkor ez már biztos? Jól van, értem.
(leteszi a telefont, kis szünet)
- Sajnálom, Emil, de már megvan a szerep. Egy Igor kapta meg. Igor, a pék. Teljesen lekenyerezte őket. Hidi Boglárka - 00:44:13 - 00:48:20
Az Íróműhely korábbi, Rozsda avagy minden vérünk benne szárad díszletéről szóló írásokat a linkre kattintva olvashatod:
1. rész »»
2. rész »»
