A nagy füzet zöldségei
A Rakpart3 Íróműhelyben színházról és szövegekről beszélgetünk kéthetente, 2019 novembere óta. Az elmúlt hetekben a műhely tagjai azt járták körül szövegeikben, hogy mit és mire gondolhat a színész a színpadon, miközben játszik. Az alábbi írásokban arról olvashattok, hogy vajon A nagy füzet című előadásban szereplő zöldségek mire gondolhatnak. Tök, káposzta, krumli, répa – színpadra!
--------------------------
Tök fura
Furák ezek az emberek… ámulatba ejt egyetlen természetességük, hogy mennyire természetellenesek. Nem főzeléket, hanem hülyét csinálnak magukból. Sosem akarok ennyire összetett lenni. Olyan sok mindenük van, például érzelmeik, semmit sem tudnak kezdeni velük, folyton szenvednek, sokat. Igazából, meg játszva, hogy igazából. Nem tudnak nyugton maradni, (próbálják az élőholt állapotot, hogy kimúlnak a színpadon, de) mozog a hasuk, mikor lélegeznek. Folyton mozognak, mikor élnek. Dejó, hogy nekünk csak víz meg fény kell, se ábécé, se biblia. Mennyi mindenre van szükségük ahhoz, hogy fel tudjanak nőni, talán ezért is megy nekik ilyen nehezen. Túlgondolnak mindent. Ahogyan ők gondolják, elcsábította őket a kígyó, a remek paradicsomból (mivel tényleg nincs remekebb egy dús, hajadon paradicsomnál) élvezték az élet ajándékait, majd elkezdték szégyellni természetességüket. Nincs mit megmagyarázni ezen, hisz értelmetlen és felesleges cselekedet kínosnak beállítani önmagadat. Azért viszont igazán elszégyellhetnék magukat, hogy ebben a históriában mindent egy almára és egy kígyóra fogtak. Nem értenek az irodalomhoz, ahogyan a nyelvtanhoz sem, náluk a ‘kígyó ember’ kifejezés álnok embert jelent, míg mindenki számára világos, hogy a kígyó uborka és a fürtös uborka örökös összehasonlítása között mindig is a kígyó uborka aratott sikert a pozitív visszajelzések hatására.
Körbenézek a színpadon, annyi formás uborka tekereg, illatozó hagyma üldögél, kecses káposzták nyitogatják magukat hivogatóan, magabiztos krumplik tele tanulságos történetekkel, amiket újból csak egymás között suttognak el, hiszen ez a darab is, miről szól? Az emberekről. Még mindig azon gondolkodnak, hogy a cseperedő vagy felnőtt létben van több (újhagyma)csapás. De azért tök örülök, hogy elvállaltam a szerepet, egy ilyen gondolkodó töknek, mint én vagyok, a kultúra közelében a helye. Tóth Kata
Levélpanasz
Fáradt vagyok nagyon, egy kókadt káposzta. Kiszakítottak otthonomból. Nem ezért nőttem fel. Sokat öntöztek; kár, hogy sós könnyekkel. Idegenek gondosan besózták fekete pólyámat, amit addig aggódással gondoztak. Ezekben az ínséges időkben létfontosságú az élethez bármelyfajta íz, és hát hasznára válni valakinek…na az, az kegyesség.
Etetni reméltem pár éhes lelket, de csak eggyel találkoztam. Egy igazán kiéhezettel.
A szomszédasszonylánya szoknyája lettem, a Nyúlszáj sziluettje. Eddig se szerettek sokan, de így… Szemérmesen forgok, lengek, levelet hullajtok, áttaposnak, belilulok, elfonnyadok. Egy hervadt virág szirmaként török ízeimre. Szétszakít az öngyűlölet. Nem tudom hangsúlyozni eléggé, ez a lány nagyon nagyon éhes. Kár, hogy csoportos magányban nőtt ki, illetve fel. Ő is. Lajos Bogi
Semleges szenny
Tenyér csattan, megfeszül az izom, veríték.
Fáj.
Mit törődöm vele?
Mi mit törődünk vele?
Törődés, tűrés, tűrés-gyakorlat.
Táma(sz)d,
megőrültetek ti teljesen.
Az, akinek fáj, az valaki más. Mi le akarjuk győzni a fájdalmat. Le fogjuk győzni a fájdalmat, mert
magunk vagyunk. Mi vagyunk itt a kint, a bent, a fönt, a lent.
Könnyek, vér.
Okosabb, ha a tények hű leírásához tartjuk magunkat.
Igazság, igazságszag, rettentő ez az objektivitás.
Valaki más szenved, nem mi.
Csak egy zsák krumpli. Burgonya, csucsorka, kolompér.
Annak fáj, nem nekünk.
A házban nincs tükör. Mégis magamat látom mindenhol.
Magunkat látom.
Magunkat látjuk.
folyt.(atás)!
Mi nem félünk senkitől. Gyöngyös takaró, fényes fejsze.
Mi meg akarjuk érteni.
és megyünk, és megyünk, bőr-tőn, börtön.
Veled vagyok mindenhol. Velünk vagyok. Velünk vagyunk.
Sárban, bűnben, verésben, a Sárga Házban.
Így kevésbé fáj.
Ha számolom csak te meg én vagyunk mi ketten.
Csak piros folyadék, semmibe meredő üvegszemek.
Te is meghalnál, ha én meghalnék.
Ha nem veszed észre a könnyeit,
a rothadó hús szaga is elviselhető. Nem is fáj.
Mindketten tudjuk, hogyan végződik. Az utolsó próbához képest ez semmi.
„Együtt még sosem voltunk ennyire magányosak”. Sándor Panka
ESÉ...
Méghogy apró darabokra vágnak, ugyan már! Hülye vagy te Rozi, ijesztgetsz itt feleslegesen a kosárban! Jó, jogos, hogy Réka nénit sem látták tegnap reggel óta, amikor ezek kivették, mondván, hogy főpróbájuk van. Mi a zöld petrezselyem lehet az a főpróba? Mindegy is. Rozi, te se firtasd, nem tudom.
Ez az előadás kikészít minket. Folyamatos gyökéri feszültségben élünk, de én nem vagyok hajlandó ebben részt venni! Az én nagyapám a répatortás forradalomban is részt vett, hősként távozott a mennyei veteményesbe. Ilyen őssel én aztán nem félek!
Ne sipítozz már, Rozi, kérlek! Úgysem lesz semmi baj, mi túl zsengék vagyunk, minket nem visznek. Apró darabokra?! Dehogy, Rozi, nekünk egészben veszik hasznunkat. Honnan tudom?! Megérzés.
Hé! Menjél csak arrébb, te fehér tenyér! Úgy, nyúlj csak oda! Na, na?! Látod ott azt a két kerek káposztát?! A kosár mellett, ott bizony! Azokat vigyed! Odass, Rozi, hogy döfik bele a kést a káposztafejekbe? Egyszer! Kétszer!
Csirkét vágnak, azt mondják...látom én is, Rozi, hogy azok nem csirkék!
Most a sebbe belemélyesztik az ujjukat, áú! Hogy szedik, tépik szét őket puszta kézzel! Szálakra tépik szét, inkább oda se nézz, ez nem is való egy kis bébirépának.
No, fiúk, akkor ennyi volt, most a káposzták voltak soron. Hallod, Rozi, mondtam, hogy minket békén hagy…
Mi ez?! Jaj, ne! Rozi! Legalább Rozit tegyétek vissza! Kérlek titeket! Uramég, itt a kés!
Szoktam borotválkozni, de ez azért túlzás! Nem érdekel, nyüstöljetetek, az én nagyapám a répatortás forradalom hőse, én nem félek től...Aú! Hagyjatok! Hagyjatok már! Rozi, hallasz?! Őt már derékig aprították…Mi sem vagyunk csirkék, halljátok?!
Zsibbad a vágás helye. Legalább gyorsan halad velem. Rozival is, mint a villám. Ennyit a megérzésekről...
Rozi! Rozika! Nem szól már… Jaj, a mellkasom! Belevájta a kést! Legalább szép karikákat vágna...!
Na,most szünetet hagynak. Talán a vállunktól fölfelé megkegyelmeznek.
Nem, mégsem. Aprítanak tovább. Azért sem fogok sírni!
Lehet, hogy a fejemet meghagyják? Ha az ész megmarad, a répa is túléli a tavaszt! Így tartja a mondás.
Rozinak már csak a skalpját látom. Ennyi maradt belőle. Már a padlón hever, szegény, karikákban. Mondjuk, legalább szép karikákban.
Meghagyta a fejem! Meghagyta! Megvan a fejem, akkor talán van esé…! Németh Fruzsina Lilla
---------------------------
A Rakpart3 Íróműhely tagjai: Hidi Boglárka, Fancsali Kinga, Fejérvári Katica, Király Krisztina, Lajos Boglárka, Németh Fruzsina Lilla, Rémai Martin, Sándor Panka, Sonnevend Eszter, Tóth Kata, Zilahy Anna
műhelyvezetők: Ady Mária és Deres Kornélia
koordinátor: Hodászi Ádám
Az Íróműhely Színészmonológiait, a Züfec jeleneteiről és Rozsda avagy minden vérünk benne szárad díszletéről szóló írásait a linkre kattintva olvashatod:
Rozsda 1. rész »»
Rozsda 2. rész »»
Züfec 1. rész »»
Züfec 2. rész »»
Színészmonológok 1. rész »»
Színészmonológok 2. rész »»
