A Rozsda szereplőiről
A Rakpart3 Íróműhelyben színházról és szövegekről beszélgetünk kéthetente, 2019 novembere óta. A Rozsda avagy minden vérünk benne szárad című előadással kezdtük az online működést, azzal is fejezzük be. Az elmúlt hetekben a műhely tagjai arról írtak, hogy mi történthet a Rozsda című előadás szereplőivel, amikor nem látjuk őket a színpadon. Még a télen nézték a produkciót, a karantén alatt az előadás szövegkönyve és felvétele volt fantáziájuk segítségér
Mikor Ben eltűnt
A nyárközepi napon, mikor a lochness-feketeszedret már szedni sem kellett, mert a földre hulló molett kis gyümölcsszemet a szántó karcolatai között cirkáló munkások lábujja szétfröccsentette, idővel pedig a termőföld lárvái korrektül bekebelezték a gyászfekete mag-tetemet: Ben elmenekült hazulról.
Először egy farmra ment (igen savanyú) gyümölcsöt szedni. Nem beszélt senkivel, hallgatott. Ez újdonság volt. Épp annyit fizettek neki, hogy még az abszolút nulla elvárásaihoz képest is kevesellje. Gyümölcsöket lopott, eladta. Megtudták a pénzesek, kirúgták.
„Az autentikusabb cefregőz nyugtatóbb a városinál, de haza biztos nem megyek.” Harcias bizonyítási vágya és az otthon uralkodó semmi rozsdás szemcséi ínhegenként rátapadtak volna szemére, és kiették volna agyvelőjét koponyájából. Pedig hiányoztak a rikácsolások nővérei felől, apja rendkívüli vállveregetése, nagyapja viccei, bármennyire fájtak is neki.
Végül mégis a városba ment és kocsmákban aludt. Összeöntötte a turisták által otthagyott italokat; ez az ún. zarándokkoktél. Másnap meg másik kocsmába ment. Egy idő után minden helyen ismerték és elzavarták. Ben elfáradt ettől a sok embertelenségtől.
Egyik városi reggelen úgy ébredt, hogy elfelejtett beszélni. Aztán egyszer csak egy öregasszony hangját hallotta: „Tommy? Tommy, kisfiam…”
Ben megfogta a galamblelkű asszony kezét, és hazament vele.
Otthon a nő két olajos tükörtojással megetette, majd homlokára puszit adott, és elcsoszogott múlttól besárgult selyemköpenyében, hálószobájába. A fiú ellentmondásos idegen-zavarában nem tudott aludni, helyette inkább körbejárt a picike erkélyes lakáson.
Régi pilótás magazinok, istentudja-olyan-öreg-radioaktív-tévé, írógép, kopott linóleum, amíg a szem ellát, meg egy régi mobiltelefon a komódon. Ben eltette a telefont. Gondosan betépőzározta a halásznadrágjába, ami mintha direkt az ilyen kegytárgyakért lett volna ennyi zsebbel megáldva.
Fél évig aztán mindennap reggel fél8-kor elment hazulról, majd 4 körül hazament. Az iskola mindennap jó volt, a vizsgái mindennap majdnem ötösek lettek, a két tükörtojást mindig megette. Nem szólalt meg, de az asszony helyette is beszélt. Tommy jelentette mindkettejük számára a stabilitást.
Ben tehát elkezdett hinni Tommyban, lassan a saját nevét is elfelejtette.
Öt hónap és pluszban két nap múlva, egy szerdai délutánon, mikor Ben szokás szerint visszatért újdonsült otthonába, az asszony másképp fogadta, mint addig: „Ben! Ben, hazajöttél hát!” – mondta kidülledt szemekkel a nő és széttárta gyűrödt karját.
„Drágám, Tommyval éppen ebédelünk. Benjamin, drágám, megterítek neked is!”.
Ben jeges végtagjaival szótlanul nézett a nőre. Szőkés haja fehérebb lett. Kitépte az ajtót, és elfutott. Elfutott otthonról, megint. Hosszú idő óta az éber sírás kerülgette. Még cipőt sem vett. Egyenesen hazáig futott, a birkafarmra.
Lajos Boglárka
------------------------------------
Rozsdamarta
A domb tetején ül a szőke hajú kislány. Olyan tízéves forma. Bámul a messzeségbe. Nézi mereven a domb alján fekvő várost. Babrál a kezében lévő pitypanggal. Száll a sok fehérsisakos katona.
Laura nincs többé. Valószínűleg addig történt, amíg ő lent volt a piacon, a város közelében az út szélén talált rá az öreg pék. – meséli apus. Ő hozta fel a testet. A diákokra gyanakszik, mert ők játszottak korábban arrafelé, kiabálást is hallott. Lehet, hogy jó viccnek gondolták, ha kínozna… Kínozni… a gyerekek… az iskolai gyerekek kínozták Laurát. És ő nem hallotta. És nem segített neki.
Igaza volt apusnak. Apusnak mindig igaza van – gondolja most a kislány a dombon.
Szeretem én a két lányomat meg a fiamat is, és Isten lássa lelkemet, rosszat én nekik nem akartam soha! Dolgozom, hogy legyen mit enniük, és igyekszem az életre nevelni őket. Igen, az életre, ami nem az álmodozásról meg az ékszerekről szól, hanem az erősebb törvényéről. Fent a hegyen kiváltképp a józanész, a két erős kar és a racionalitás győz.
A kisebbik lányom valahogy mindig közelebb állt hozzám. Ő már ötévesen is sokkal életrevalóbbnak tűnt kérem, mint a nagyobbik, az Anna. Az a lány az anyja természetét örökölte, az is sokat álmodozott, meg kötődni akart növényhez, állathoz, emberhez egyaránt. De hát a kötődés leragaszt, a túlzott érzelmesség leláncol. Úgy, hogy mozdulni sem tudsz, aztán hipp-hopp, máris megeszik a bárányaidat a farkasok, veled együtt! Így magyarázta mindig az apám, és milyen igaza volt.
Igaza volt apusnak, csengő nem való Laura nyakába. Felesleges fényűzés. De az iskola? Olyan szép táskákkal, díszes könyvekkel mennek abba az iskolának nevezett épületbe a lányok meg a fiúk. Mindig látja őket, amikor keresztül mennek a piacon. Egyszer megállította az egyik fiút, megkérdezte, hova megy, onnan tudta, hogy az iskolába. Mit lehet ott csinálni? Hát, tanulnak! Mit tanulnak? Olvasni, írni, számolni. Mire jó az? Jól jön majd az életben, ha munkába állnak. Hát, nekik a dombtetőre ugyan nem kellenek ilyesmik, van nekik munkájuk elég ezek nélkül is, de mi az a színes tégla a hóna alatt? Az? Könyvnek hívják. Jaj, de jó, megnézheti?
Igaza volt apusnak. De azért a csengő letépése, az fájt. Sokkal jobban, mint a pálcázás. Emlékszik amikor apus meglátta Laurát és rajta a csengőt. Üvöltve rohant be a házba, anyus alig bírta csillapítani. Ki rakta rá ezt a fityfenét?! Minek?! Hátha megnyer valami szépségversenyt?! És akkor letépte a csengőt, elhajította, bele a sötét éjszakába. Laura nem játékszer vagy nyaklánctartó!
A kislány most a csengőre gondol. Arra az apró aranyra, amelyet egy hete talált a város felé vezető úton. Emlékszik, túrót és gyapjút kellett vinnie a vásárba, hogy eladja. Hiszen a pénz az mindig kell, a kishúga még kicsi a kofasághoz, az öccse meg még csecsszopó. Nem jó pénzért, de végülis eladta az árut. Már éppen jött visszafelé, akkor találta lent a fűben a csengőt. Szalag is volt rajta. Emlékszik, még fel is sikkantott örömében, milyen jól fog állni Laura nyakán!
Ne kötődj jobban a kelleténél, mert csak a baj lesz belőle. Erre nevelem a gyermekeimet is. Jó gyerekek mind, de Anna tiszta anyja. Az beszélget az egyik, nemrég született báránnyal, még el is nevezte. Talán Laurának, vagy valami ilyesmi nevet adott a jószágnak. Elnevezte a bárányt, micsoda képtelen ötlet! Nem gondolja, kérem? Sőt, a minap még csengőt is akasztott a nyakába, mondván, milyen jól áll rajta!
Éppen vasárnap van. Nagyvásár napja, dupla annyi gyapjút és túrót visz le a piacra. Ilyenkor sosem látja az átvonuló gyerekcsapatot, biztosan ekkor zárva van a bűvös épület. Most nagyon sok csillogó tallért meg papírpénzt kapott a gyapjúért és a túrórét, eladta mind, jaj, de boldog, reméli, apus és anyus is elégedettek lesznek! Megérkezik, lerakja a pénzt az asztalra, körbe se néz és fut is Laurához. Az akolban azonban nem látja sehol. Kiszalad, kiáltozik, pedig tudja, apus mennyire utálja, ha főleg vasárnap, megzavarja a természet csendjét. Nem érdekli, most nem. Hol van Laura? Laura! Anyus kinéz az ablakon. Jöjjön már be, ne ordítozzon, beszélniük kell vele.
Igaza volt apusnak. Apusnak mindig igaza van, gondolja a dombtetőn a kislány. Egyszer csak feltűnik mögötte egy kis gyapjas barika. Nincs se csengő, se masni a nyakában. Odamegy a kislányhoz, hozzábújik. Az ülő test most felriad, észreveszi a báránykát. Elkezdi simogatni.
Németh Fruzsina Lilla
---------------------------------
A Rakpart3 Íróműhely tagjai: Hidi Boglárka, Fancsali Kinga, Fejérvári Katica, Király Krisztina, Lajos Boglárka, Németh Fruzsina Lilla, Rémai Martin, Sándor Panka, Sonnevend Eszter, Tóth Kata, Zilahy Anna
műhelyvezetők: Ady Mária és Deres Kornélia
koordinátor: Hodászi Ádám
Az Íróműhely Színészmonológiait, a Züfec jeleneteiről, A nagy füzet zöldségeiről és Rozsda avagy minden vérünk benne szárad díszletéről szóló írásait a linkre kattintva olvashatod:
Rozsda 1. rész »»
Rozsda 2. rész »»
Züfec 1. rész »»
Züfec 2. rész »»
Színészmonológok 1. rész »»
Színészmonológok 2. rész »»
A nagy füzet zöldségei 1. rész »»
A Rozsda szereplőiről 1. rész »»
